A Csehszlovák Köztársaság reprezentatív szervei és a Szlovák Nemzeti Tanács háború utáni döntései nem okoznak diszkriminációt, és jelenleg nem képezhetik új jogi viszonyok létrejöttének alapját” és „az ezen döntések alapján létrejött jogi és vagyoni viszonyok megkérdõjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok.”

Ezek a diszkriminatív jogszabályok mind az akkori elnöki rendeletekre mennek vissza. A Beneą-dekrétumokkal kapcsolatban le kívánom szögezni azt a megalapozott véleményemet, hogy úgy a magyar, mint a szlovákiai magyar és az európai politika rosszul és felkészületlenül hadakozik ezekkel a dekrétumokkal. Igaz a szlovák törvényhozás becsomagolva közelítette meg a kérdést, amikor a háború utáni törvények sérthetetlenségét emelte törvényerõre, de ezáltal még távolabb került a jogállamiságtól, mint korábban. A Szlovák Nemzeti Tanács hírhedt 33/1945 Zb. sz. rendeletét, mely mindmáig érvényben van, közvetlenül a szovjet „jog” inspirálta.

A Beneą-dekrétumok alapján törvénybe iktatott háború utáni törvények mind érvénytelenek. Etikailag, ám jogilag is.
Miért?

Az I. Csehszlovák Köztársaság Alkotmánylevele meghatározta, mikor emelkedhet egy javaslat törvényerõre.

Csak akkor, ha a kétkamarás csehszlovák törvényhozás ezt elfogadja. Képviselõ viszont csak az lehet, akit megválasztottak. Rögtön a háború után a parlament tagjait kinevezték, majd késõbb tartottak ugyan parlamenti választásokat, de csak egy kamarát választottak meg. Sõt, elõre meghatározták az induló pártok számát és a magyarok és németek szavazati jogát megvonták. Tehát ilyen alapon minden, amit az új, már „népi-demokratikus” alkotmány elfogadásáig (1948) megjelent a törvénytárban, az egyszerûen eleve érvénytelen, mivel ellentmondott az akkori alaptörvénynek úgy formálisan – amint ezt vázoltam – mint ahogy tartalmilag is. A csehszlovák alkotmány ugyanis tiltotta a faji, nyelvi, vallási stb. megkülönböztetést. Mindennek ellenére a szlovák jogrend részét képezi még ma is legalább 73 olyan jogszabály, ill. törvény, melyek diszkriminatív jellege a beneąi dekrétumokra vezethetõ vissza, melyeket 1945 és 1948 között fogadtak el.

A pozsonyi törvényhozás szlovák képviselõit szeretném figyelmeztetni, mit írt ezekrõl az általuk cinikusan sérthetetlennek deklarált jogszabályok egyes vonatkozásairól Karol Kme»ko érsek, a szlovák Püspöki Kar nevében a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének:

„Minden elítélt számára minimálisan lehetõséget kell nyújtani rendes jogvédelemre és fellebbezésre a magasabb fórumhoz. Bizonyára megfontolandó jelenség és komoly jogi precedens, ha a halálraítéltnek nincs lehetõsége felebezni.” (Memorandum, 1945. X. 8.) Dominik Manca jogász 1946-ban két tanulmányt is írt, melyek miatt még késõbb is üldözték.

Egyiknek már a címe is önmagáért beszél: Értelem nélküli évszázad avagy Káini komplexus? (Nová práca 1946, 2. sz.), melyben elítéli a kollektív bûnösség elvét. A szerzõ úgy látta, a modern társadalom értékrendje krízisbe jutott, s így az igazságszolgáltatás a tömeges üldözés eszközévé válik, miközben nem a személyes, hanem a mûvileg megalkotott kollektív bûnösség elvét veszik figyelembe.

A bátor ügyvéd másik tanulmánya Politikai perek címmel jelent meg ugyanabban a lapban (1946, 23-24. sz.), ami miatt azt elkobozták, de a feketepiacon hozzá lehetett jutni. A szerzõ itt a történelem során tapasztalt politikai pereket tekintette át az antik Görögországtól napjainkig, s így általános tapasztalatokat tudott levonni:

„A politikai per a jog ruhájába és maszkjába öltöztetett hatalmi aktus. A jog csak formát ad neki. Célja nem az eset igazságos megítélése. A bíróság döntése alapjában véve már mindenki számára elõre ismert. A sajtó a vádlottról tekintélyelvû biztonsággal nyilatkozik; az ellenérvek ritkán kapnak nyilvánosságot. A vád rendszerint túl elvont fogalmakkal operál; bármilyen tárgyi alapra rá lehet húzni... Áruló az, aki vesztett: a gyõztes mindig igazságos. A közjó és az állam elleni bûntett így oly rugalmas fogalom, hogy mindig fel lehet azt használni, és vissza lehet vele élni a legalantasabb személyes célok érdekében és a kényelmetlen politikai és személyes ellenségek vesszõfutására... Bírókká a vádlott politikai ellenfeleit válogatják; ami rendes per esetében megengedhetetlen... A bíróság tagjait, az eljárási és alanyi szabályokat a politikai hatalom nevezi és adja ki, melynek diametrálisan más érdekei vannak, mint a vádlottnak, úgyhogy az valóban ki van szolgáltatva annak kénye-kedvére... A politikai perek esetében a vád képviselõje nemcsak hogy nem igyekszik megállapítani a valódi igazságot, de azt elhallgatja és torzítja, ha az a vádlott javára szolgál. Minden bizonyító anyag a kezében van, csak azt használja föl, ami neki megfelel... A politikai perek esetében tisztán politikaihatalmi vonatkozású aktusról van szó; ez a hatalomért folyó harc utolsó szakasza. Miért nem maguk a politikusok hirdetik ki a halálos büntetéseket a legyõzött politikai ellenfél fölött?... A politikusoknak komoly okaik vannak, hogy a politikai perekben játszott szerepüket palástolják. Elsõsorban saját vállukról a bírókra hárítják a felelõsséget.” A szlovákiai bíróságok 1945 után nem voltak függetlenek a politikai hatalomtól, ami egy jogállamban elfogadhatatlan.

1948-ban az ENSZ elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ezt Csehszlovákia is ratifikálta. Azóta több olyan nemzetközi dokumentum született, mely tiltja az etnikai alapon való megkülönböztetést. Mivel Szlovákia Csehszlovákia egyik jogutódja, törvénybõl adódó kötelezettsége lenne, hogy törvénytárából törölje az 1945 után elfogadott és sérelmezett törvényeket, arra való hivatkozással, hogy eleve érvénytelenek voltak, mert máskülönben letér a jogállamiság útjáról. Erre kötelezi saját alkotmánya is, nem beszélve a méltányosságról.
Andrej Szacharov, világhírû atomfizikus, emberjogi harcos egyszer kijelentette:
„Egy ország, mely saját alkotmányát nem tartja be, más szerzõdéseket sem fog betartani, hacsak az nem saját érdekeit szolgálja.” Itt persze az egykori Szovjetunióra célzott, de e kijelentésnek általánosabb érvénye van.
Végül az Írás figyelmeztetése: „Vállalhatsz-e közösséget a romlottság ítélõszékével, mely a törvényesség látszatával nyomorúságot idéz elõ?” (Zsoltárok Könyve 94:20)

Balassa Zoltán
forrás: Kassai Figyelő