Egy isten, egy nemzet, egy szervezet, egy párt

A szlovák állam függetlenségét 1939. március 14-én kiáltották ki, "védelmezője" a Führer lett. A félkatonai Hlinka-gárda emberei Pozsony utcáin a futballszurkolók lelkesedésével skandálták: "Csehek gyalog Prágába, zsidók Palesztinába, magyarok Ázsiába!" Az 1938-ban meghalt Andrej Hlinka páter néppártjának, a HSLS-nek a kezébe került minden hatalom. (A Karmasin vezette németek szinte területenkívüliséget élveztek.) Az állam feje Jozef Tiso páter lett, aki a bécsi Pázmáneumban tanult teológiát, volt tábori káplán a háborúban, tanított Nyitrán teológiát, 1925-től 1938-ig képviselőként ügyködött Prágában, s két évig sportminiszter is volt. 1938-ban az autonóm Szlovákia miniszterelnökének választották.
Politikai hitvallásának kialakulásában nagy szerepet játszottak Karl Lueger antiszemita és magyarellenes nézetei. Hitler később azt állította róla, hogy "minden idők legnagyszerűbb polgármestere volt". (Lueger nevét ma tér, szobor s a Ring egy szakasza őrzi.) A Tiso vezette Hlinka-gárda ősképeit a diadalmas polgármester "fiúszövetségei" nyújtották. A legénykék a századelőn zenével, zászlókkal vonultak fel Bécs utcáin, s egyenruhával is próbálkoztak már.
"A Párt a nemzet és a nemzet a Párt. A nemzet a Párton keresztül szólal meg, s a Párt gondolkodik a nemzet helyett." Nagyszombati 1939. augusztusi beszédében Tiso kijelentette, hogy kormánya legbölcsebb döntése "Szlovákiára nézve az egy isten, egy nemzet, egy szervezet, egy párt alapelvének" elfogadása volt. A szlovák "keresztény" nemzeti szocializmus nevében üldözni kezdték a zsidókat és a kisebbségeket, s Hitler csatlósaként 1939. szeptember 1-jétől részt vettek Lengyelország lerohanásában. "Történelmi jogon" azzal a huszonöt községgel gyarapodtak, amelyet Magyarországtól csatoltak el 1920-ban a lengyelek javára. A Szovjetunió 1941. júniusi megtámadásában Szlovákia azonnal részt vállalt: katonái egészen a Kaukázusig eljutottak, s 1943-ban megjelentek a szövetségesekkel szemben az olasz fronton.

Akinek már túl későn jött a kegyelem

A szlovák államiság létrejötte s a németekkel való kollaboráció a közvéleményben kedvező visszhangra talált. Évente mintegy negyvenezren vállaltak munkát a birodalomban. A legalább húszezer elűzött cseh hivatalnok és értelmiségi helyére pályázóknak gyors felemelkedésre nyílt tér az államigazgatásban, iskolaügyben és a hadseregben.
A háborús konjunktúra – így a Hermann Göring Werke beruházásai – lehetővé tették, hogy Berlin kirakatállamként mutathassa be a világnak szláv védencét: Németországban alacsonyabb volt az életszínvonal, mint Tiso államában, s 1944-ben az első magyar hadsereg visszavonuló katonái megdöbbenve látták a szlovák kisvárosoknak a magyarországihoz képest fényűzőnek tűnő jólétét.
1941. szeptember 9-én adták ki a nürnbergi törvények alapján szerkesztett Zsidó kódexet. 1942 márciusa és októbere között hatvanezer zsidót szállítottak el a német lágerekbe: Auschwitz első áldozatai is közülük kerültek ki.
Amikor a nemzeti bíróság ©aňo Mach belügyminisztert később felelősségre vonta tetteiért, azzal védekezett, hogy magyarnak vagy magyarbarátnak gondolta őket: szavait a háború utáni magyarüldözés légkörében taps fogadta. (Mach még meglátta Isten szabad egét, a deportálás ellen szavazó Esterházy Jánost viszont halálra ítélték a népbírák: a kegyelem után, 1957-ben a mirovi várbörtönben érte a halál.)

Újra és újra szövetségben a kommunistákkal

A szlovák nemzeti felkelés – árulásokkal és mészárlásokkal tarkítva mindkét oldalról, hiszen a felkelők nemcsak a németek ellen harcoltak, hanem polgárháború volt ez a javából a jobb- és a baloldal között – megfordította a szlovákságról alkotott negatív képet.
Beneą elnök Londonban szőtt központosító tervei ellenére kénytelen volt elismerni a Szlovák Nemzeti Tanács jogköreit, de a szlovákok helyzete az újonnan szervezett államban csak a másodhegedűsé lehetett, korlátozott autonómiával. S az édes bosszú sem késlekedett. A kommunisták ugyanis szakadást akartak előidézni a polgári oldalt tömörítő szlovák Demokrata Pártban, amely kiállt azért, hogy Tiso esetében a pert korrektül folytassák le, s ne végezhessék ki.
Hála Beneą elnöknek, aki ebben az esetben is szövetségre lépett a kommunistákkal, a per a javukra eldőlő politikai küzdelem arénájává változott át: 1947. április 18-án Szlovákia első elnökét kivégezték.
Mint mondják, ezen a napon Pozsonyban sok helyütt kitűzték a fekete zászlót. Beneą még egy cseh ezredest is kiküldött, hogy végignézze a "hatalombitorló" pap halálát, jelentsen neki róla. A szlovákoknak nem hitt: állítólag a hóhér is könnyezett.

(Magyar Hírlap - Tamáska Péter, történész)